2007. január 2-3.

2010 október 30. | Szerző: LiliMarlene |

2007. január 3.

00:16

From: L
To: T
Subject: szakma

Néha jó lenne belelátni a maga agyába. Most írt valamit a depresszióról (és kreativitásról) – én hivatalosan is depressziósnak vagyok diagnosztizálva, és nem vagyok biztos benne, hogy ez miről jutott eszébe, és hogy magáról beszél-e vagy rólam, vagy csak úgy.

Igaz, írta, hogy ne személyeskedjünk, de ez a személyes info csak kicsúszott a számon, hat, ez van.

Viszont úgy találom, hogy a maga lelkes szavai néhány munkámmal kapcsolatban segítenek (ez most nem a depresszióra vonatkozik, csak csapongok). És ez jó. Vagy csak új év kezdődik, de ebben én nem hiszek, inkább abban, amit már írtam is, hogy maga egy rém kedves pacák.

Valamint még az jutott eszembe, hogy a depresszióban nem a fizikai elszigetelődés a legdepresszívebb tapasztalataim szerint.

L

00:45

From: T
To: L
Subject: szakma2

Azt elfelejtettem, hogy a kreatív munka csúcsán – ha jól megy a meló és valalmi olyan jön ki a kezem közül, amire én is rácsodálkozom – akkor eufória meg repülés jön, a francba a depresszióval, azt se tudom, mi az. Megváltás meg “master of the universe”, stb. Biztos ismeri. Gyógyít, az igaz, sőt, az egyetlen ami segít kikerülni a hullámvölgyből (mellesleg én is depressziós vagyok, 3-5 hónapos periodicitással). Nem mindig sikerül, ha szart írok, akkor nem megy. Viszont az írás egyedül megy, magányos az ember, a papír a partner, igaz az egy világ önmagában, de mégis. Szóval paradox, csak azt akartam mondani. És köszönöm a levélet, nem tudom, valahogy ráéreztem, hogy írhatok ilyesmit magának.

T

1:45

From: T
To: L
Subject: még depresszió + munka

Még az maradt le (mindig lemarad valami), hogy azért vigyázni kell a nagy eufóriával (aznap estig baromi jó),mert másnap reggelre az, amit előző nap írt (csinált, festett, formázott) az ember, már nem olyan jó (ez a jobbik eset), de van, amikor totálkárnak látja, kezdheti előlről. De még az is jobb, mint várni, vagy mit tudom én. 

Hát ez a párhuzam köztünk azért fantasztikus; én csak ritkán szedek ezt-azt, mert hülye leszek tőlük, irodalmát viszont figyelem (nagy irodalma van), de hogy mit kell csinálni (azoknak akik nem organikusan-genetikusan depressziósok), nem igen tudják. A festés, grafika, kreatívitás azért – azt hiszem – mégis csak jó lehet rá, reménykedem.

Majd jövök.

Csók,

T

7:43

From: L
To: T
Subject: Dresden Dolls

Akkor ezt most elküldöm magának. Depresszióra nem biztos, hogy jó, viszont az állandó bőgés garantált (nálam legalábbis). Mellékelem a szöveget is. Elég szépen lehet érteni az Amanda énekét, de ha mégis kétséges lenne.

Csók,

L

Attachment: Dresden Dolls – Delilah (mp3), Dresden Dolls – Delilah (.doc)

9:10

From: T
To: L
Subject: Dresden Dolls

Azért ez már felsőfok, depresszióban is, meg zenében is, meg szövegben is, megoldhatatlan élet-őrületben. Bőgés garantálva, mondod, hát, másképp nem megy, az tény. Nálam is majdnem. De még nem tudom eléggé  venni, vannak sötét helyek benne. Köszönöm a szöveget, anélkül nem értettem volna. Ez egy dráma igaziból – de látod, kell hozzá idő, hogy… nem is tudom. Szavakkal marhaságokat írok csak. Van bőgnivalóm egy darabig nekem is.

De nem írtál a gyógymódról, vagy az már totál felesleges, vagy más dimenzió? Délelőtt ment egy email, megjött? Átment? Félek, hogy elveszett… Akartam mondani, hogy depresszióban profi vagyok (magyarázásában, elviselésében kezdő), egész életem az ellene való küzdelemben folyt, sokféle egérutat próbáltam (némelyik sikerült). Szerelmek segítettek (akkor nem tudtam), de nagyon ráfázik a végén az ember, duplán jön vissza. Így jött ki a végén a meló (nálam: írás, abból is a könyvírás, ami legalább sokáig tart). De ahogy látom (sejtem), most eléggé padlón vagy, de onnan is van felállás persze. Most jövök én a laikus/profi dumámmal: kezdj egy új sorozatot (olyat mint a Tapéták, csak mást), és figyeld: először majd beledöglesz, semmi sem megy, aztán valami mozdul, de csak szidod a nem tudom mit, aztán egyszercsak beindul és azannya, eltűnik a depresszió.

Lehet ám írni kettőt is egy nap…

Az ünnepek – akármilyenek – rémesek ebből a szempontból. Lerontják, amit felépítettem magamnak.

9:15

From: T
To: L
Subject: mindig elfelejtek valamit

Most meg, hogy köszönöm és csók.

T

10:02

From: L
To: T
Subject: mindig elfelejtek valamit

Nem felejtette el. Az mindig ott van, akkor is, ha nincs.

Minden átjött.

Minden megvan, írja Ottlik.

Csak időre van szükségem. Nehéz nekem személyes dolgokról írnom – ez lehet, hogy meglepő lesz. De fogok. Mert akarok.

Van új sorozat is, éppen tegnap fejeztem be a második darabot. Majd megmutatom, csak le kell fotóznom normálisan.

Csók, csók,

L

12:02

From: L
To: T
Subject: mindig elfelejtek valamit

Személyes dolgokról nehéz, én meg betörtem, de másképp nem lehet “valamiről” beszélgetni.

12:02

From: L
To: T
Subject: mindig elfelejtek valamit

Akkor küldök még Dresden Dollst. Sokkal többet elmond rólam, mint amit én valaha is el tudnék – verbálisan. Nagyon-nagyon-nagyon szeretném, ha nem értene félre, de kérdezett, és, hát, én ezt válaszolom sok kimondott és kimondatlan kérdésére is.

L

Attachment Dresden Dolls – Orgasm (mp3)

12:24

From: L
To: T
Subject: mindig elfelejtek valamit

…és az is baromi jó, hogy percre pontosan ugyanakkor írtunk egymásnak. Szerintem, ha megvizsgálnánk a másodperceket, az is megegyezne.

Azt sem tudom, hogy maga hisz-e az ilyesmiben. Én igen.

Csók (sok),

L

12:24

From: T
To: L
Subject: hallgatom

Az utolsó két sor… tiszta öngyilkosság. Rémes, de olyan őszinte. Szédületes. Meg ahogy kezdődik…

Amúgy hiszek az ilyesmiben, nincsenek véletlenek.

Majd akkor mesélek magának magáról… szívesen, ha nem érti félre.

13:15

From: T
To: L
Subject: hallgatom

Meséljen, hallgatom… Nagyon.

L